Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Bloody Mary

supernatural-bloody-mary.jpg

Amikor kicsi voltam.. ötödikes lehettem, akkor az erdei iskolában, a kiránduláson, ott aludtunk az egyik kis faluban, egy fogadóban. Az egész osztály, csak fiúk/lányok külön-külön szobában. A mi szobánkban volt egy tükör. Az ajtón ahogy bemenetél, ott balra rögtön, a falra felakasztva. Mellette pedig egy nagyobbacska ablak. 
Már első este rémtörténeteket mesélek egymásnak a többiek, egyedül csak én nem féltem, hiszen már akkor is láttam a szellemeket. Ez feltűnt a barátaimnak, és azt mondták, menjek le a tükör elé, (mert emeletes ágyak voltak,) és mondjam el 3-szor, hogy "Bloody Mary", de közben még 3-szor fordulnom is kellett a tükör előtt. A szobában 2 telefon fényével világítottak rám a lányok. Semmi más fény nem volt bent. Ahogy a harmadikat kimondtam, és visszafordultam lassan a tükör felé, megláttam egy alakot. Ott állt mögöttem jobbra. Ott nagyon megijedtem. Nem állíthatom biztosra, hogy valóban őt láttam-e, de az tuti, hogy a jellem leírása alapján, teljesen megegyezett ez a szellem vele.

Bevallom, én remegtem, a csajok meg kérdezték tőlem, hogy na? milyen volt? mit láttál? Én meg mondtam, hogy semmit. Nemvolt semmi. Mégis mit mondhattam volna? Megis ijedtek volna. A második naptól kezdve felváltva aludtunk éjszaka, mert senki sem mert elaludni. Plussz még hozzá jött az is, hogy második nap délután beragadt az ajtó. Próbáltuk kinyitni, de egyik lány osztálytársam kezébe maradt a kilincs, ahogy húzta maga felé. Aztán még tanáraink sem tudták kinyitni. Az egyik fiú rúgta be, és így onnantól kezdve nyitott ajtónál aludtunk.


Erről tudok ajánlani egy sorozat részt:

https://dmdamedia.hu/odaat_supernatural/1.evad/5.resz